Közép-magyarországi ASzC Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Madárbarát iskola

 


Iskolánk 2015 decemberében jelentkezett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél a Madárbarát kert programba, azzal a céllal, hogy elnyerjük 2016-ban a Madárbarát iskola címet. A program célja, hogy folyamatosan, egész évben végezzünk valamilyen madárvédelmi tevékenységet, a legkézenfekvőbb a kertes házas környezetben végezhető természetvédelmi munka.

Teendőink:

A madarak számára az ősz és a tél a költést követő nyugalmi időszak. Számos madarunk elvonul, más fajok viszont itthon maradnak, vagy hozzánk érkeznek telelni. Ilyenkor a legfontosabb feladatunk a hó és tartós hideg megérkezésével az etetés megkezdése, és az egész éves itatás folytatása. Ekkor érdemes kitakarítani és felújítani a régi, illetve kihelyezni az új odúkat. A természetes és mesterséges odúk nem csak a költési időszakban fontosak a madarak életében, ősszel és télen sok faj éjszakázásra használja ezeket.

A hóolvadást követően abba kell hagyni a madáretetést, és az etetőket ki kell üríteni. A költési időszakban nem etetünk, mert ez a cinegékre nézve kockázatos lehet. Több megfigyelés is beszámolt arról, hogy egyes széncinege párok az etetőben maradó napraforgóval etették az egyébként rovarevő fiókáikat, akik ezt nem tudván megemészteni, a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladtak, elpusztultak. Az itatás egész évben, de különösen a nyári kánikulában fontos madárvédelmi munka.

Lehetőségeink:

Az iskolaudvarban:

  • 2-4 B odú kihelyezése fákra, lehetőleg úgy, hogy a tantermek ablakaiból is rájuk lehessen látni. Megtelepülő fajok: széncinege, kék cinege, barátcinege, mezei veréb, házi veréb.
  • 1-2 D odú kihelyezése fákra, lehetőleg úgy, hogy a tantermek ablakaiból is rájuk lehessen látni. Megtelepülő fajok: seregély.
  • C odú kihelyezése az eresz alá, a terasz és tornác tetejéhez. Megtelepedő fajok: házi rozsdafarkú, kerti rozsdafarkú, barázdabillegető.
  • Elkerített részen, a talajon kialakított kerti itató, vagy kerti tó; 1-1,5 m magasra biztonságosan rögzíthető itatótálca. Az itatóban mindig legyen friss víz, télen naponta egyszer a jég eltávolítása után hideg csapvízzel töltsük fel az itatót.
  • Téli madáretetéshez dúcetető, függő etető, cinkegolyó, 1-1,5 m magasra biztonságosan rögzíthető etetőtálca
  • Orgona, fagyal, gyöngyvessző, nyári orgonabokrok vagy sövény, és egynyári virágok ültetésével az iskolaudvar lepke- és rovarbaráttá is válik.
  • Bemutató madárgyűrűzési program szervezése.
  • Madarak és Fák napi és egyéb vetélkedők, házi versenyek szervezése (gyakorlati feladatok, feladatlapok).

 

Hírek, információk


X