Közép-magyarországi ASzC Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Hulladékkezelési témahét a Pálócziban

 (február 22-26.)

 

Földünket és benne hazánkat is egyre nagyobb mennyiségű hulladék borítja el. Ettől a sok szeméttől megszabadulni igencsak költséges és környezetszennyező folyamat.

Az egyik leghatékonyabb és leginkább környezetbarát megoldás:

a felhalmozódott hulladék eltüntetésére az újrahasznosítás,

az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés és szennyezés ­kibocsátás csökkentése,

a megtermelt, a jövőben már nem hasznosítható, a hulladéklerakóba kerülő hulladék mennyiségének csökkentése.

 

Iskolánk akciója során erre igyekezett felhívni a tanulók figyelmét a különböző tanítási órákon és kiránduláson.

 

A héten a következő események történtek:

  1. 32 tanulónk Kovács Árpád tanár úr közbenjárásával részt vehetett Dabason az NHSZ OKÖT Nonprofit Kft. telephelyén egy látogatáson. Ennek során Volenszki József tartott körbevezetést, foglalkozást.
  2. Ezen a telephelyen tárolják a környező települések kommunális és szelektív hulladékát. A telephely 5 ha területű, a hulladékdomb pedig 2 ha-on terül el. Külön helyen tárolják a zöld hulladékot, ami természetes bomlása után szintén felkerül a hulladékdombra fedő és rézsű töltésnek. A begyűjtött szelektív hulladékot a telephely egyik csarnokában tárolják, majd egy másik csarnokban történik az utóválogatás papírra, műanyagokra, fém hulladékra és kombinált csomagoló anyagra (Tetra Pak). Mindezek préselve kerülnek majd újrahasznosításra. A telep rendelkezik egy állati hulladék átvevő hellyel is, ahol az elhullott állatokat és egyéb állati hulladékot lehet leadni, melyet az Atev fehérjefeldolgozó Zrt. szállít el. A hulladékdomb alulról ki van bélelve egy erre a célra kifejlesztett fóliával, mely megakadályozza a csurgalék víz beszivárgását a talajba. Ennek gyűjtése egy erre a célra kialakított tározóban történik, melynek tartalmát veszélyes hulladékként szállítják tovább ártalmatlanításra. A hulladéktároló feltöltődése után, a lezárást követően 30 évig kell majd a területet a cégnek rendben tartani. A tároló töltődése során különböző helyeken gázkutak kerültek elhelyezésre, melyekből a bomlás hatására keletkező metángázt fogják majd kinyerni és ezekkel egy gázmotort fognak üzemeltetni, ami villamos energiát állít elő. Dolgozóik mindegyike megkapja a védőoltásokat, amiket előírnak; és munkaruhát, amit a cég egy erre specializálódott helyen mosat. Pályázaton nyert összegből vettek kukásautót és egy új kompaktort (szemét tömörítő és planírozó gépet), valamint az új edényeket és komposztládákat is ebből a pénzből vásárolták.
  3. Enyedi Mónika tanárnő óráin a tanulók megismerkedtek a globalizáció fogalmával, jelmondatával, a fenntartható fejlődés fogalmával, az éghajlatváltozás (szélsőséges időjárási viszonyok: áradások, viharok, aszály) és környezeti menekültek kérdéskörének következményeivel. Szó esett a Tisza és az indonéziai Citarum folyó szennyezéséről, a Gangeszről mint a hinduk koszos szent folyójáról, a Mississippiről, a környezeti stressz-hatások érzékeny jelzőiről, vagyis a korallokról és az ausztráliai Kingről is.
  4. Egy felhívásra a tanulóink hulladékból használati tárgyakat készítettek. Készültek mobiltartók, ékszerek, kaspók vagy akár szobanövény és szemetes is. A legaktívabb osztály, a 11. cd osztály, elismerő oklevelet kapott kreativitásáért és lelkesedéséért.
  5. Kihelyezésre kerültek a szelektív hulladékgyűjtő edények a főépület bejárata mellé. Immáron a papír, műanyag és fém hulladékot is külön kezeljük az eddigi szerves hulladék komposztálás és elemgyűjtés mellett. Mindebben Hegyi László és Roicsik Rita kollégák jártak közre.
  6. Informatika órán Zielbauerné Smidróczki Angéla tanárnővel diákjaink Power Point bemutatókat készítettek, melynek témája: „Hogyan védjük a földet!”. Az órák célja, hogy az ember felismerje a mindennapos tevékenységei és a környezet állapota közötti összefüggéseket valamint, hogy belássa, a tevékenységeinek hatása van az ökoszisztémára.
  7. Karácsony Ivett tanárnő mezőgazdasági szakmai óráin az ócskavas felhasználásáról beszélgettek valamint a gumi, a fáradt olaj és a konyhai zöldhulladék hasznosításról. Rövid video levetítése után hulladékkezelési keresztrejtvény megoldása következett a táblánál, amelyet könnyedén megfejtettek a diákok. A 12. cd osztály tanulói az üzemanyag-takarékossági agrotechnológiákra tértek ki, melynek során a levegőszennyező hulladékok csökkentésének lehetőségeit is felvetették. Ezeken túl a forgóeszköz hulladék felhasználásáról is beszélgettek, ilyen pl. az egyszer használatos kertészeti talajtakaró fólia.
  8. Az osztályok osztályfőnökükkel vásárlási, környezetvédelmi, hulladékkezelési kvízeket, totókat és rejtvényeket töltöttek ki csoportosan.
  9. Kuris Árpád tanár úr a tanórák keretében diákjaival megbeszélte a globális felmelegedés, a vízgazdálkodás, a szennyvízkezelés, a szelektív hulladékgyűjtés szerepét. Végigjárták az iskolai szelektív hulladékgyűjtő helyeket és mindenhol otthagyták „ökológiai lenyomatunkat”. A természettudományi laborban Vida Péter tanár úr bemutatta az alternatív energiaforrásokat, laboratóriumi körülmények között. A szél, a víz, a napsugárzás valamint a mezőgazdaság termékeinek újrahasznosításáról is szó esett. A komposztálás formáiról és lehetőségeiről is szót váltottak. Beszélgettek a klíma csúcskonferenciák kudarcairól, a párizsi csúcskonferencia magyar szerepvállalásáról, Áder János köztársasági elnök elkötelezett felhívásáról és a köztársasági elnök hivatalának aláírásgyűjtéséről. Emellett a jövő kihívásairól és a mostani nemzedék alkotó megoldásairól is beszélgettek. A diákok előadást hallgattak a fenntartható mezőgazdasági rendszerekről és a környezettechnológia szerepéről is az emberek mindennapi életében.
  10. Roicsik Rita tanárnővel matematika órákon Zöld Matek feladatsort oldottak meg a diákok. Ennek keretein belül egy képzeletbeli táborban jártak a tanulók, és az ott keletkező hulladék mennyiségi adataival számolhattak, olvashattak le diagramokat és készíthettek ezzel kapcsolatos halmazábrákat. (forrás: http://zoldmatek.hu/)
  11. Szabó Mária tanárnővel a szakiskolások szövegértési feladatsorokat oldottak meg hulladék megelőzés, újrahasznosítás, komposztálás témákban.
  12. Takács Attila tanár úr a vendéglátásban keletkező hulladékok és azok kezelése kapcsán állított össze rejtvényeket, melyek segítségével felfrissíthették eddigi tudásukat a tanulók.
  13. Nagy Tamás tanár úr a Híd-program vendéglátós résztvevőivel játszott szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokat.
  14. Magyarné Gaál Mária három szelektív hulladékgyűjtő edényt helyezett el a tankonyhán, így ott is megvalósulhat a szelektív hulladékgyűjtés.
  15. Ozsváth Kata a vendéglős évfolyamok részére speciális feladatsort állított össze, melyeket csoportosan oldottak meg. Senki sem a saját nevén adta be az elkészült megoldásokat, hanem a témával kapcsolatos fantázianéven, például Szelektív Dániel, Újrahasznosító Zoltán vagy Bio Mátyás.
  16. Vida Péter tanár úr a természettudományi laborban hulladékkezelési bemutatót tartott.
  17. Elkészült iskolánk Zöld DÖK logója Zielbauerné Smidróczki Angéla és Hegyi László kollégák segítségével, melynek alapjául a Zöld DÖK Hálózat logóját használtuk fel. (forrás: https://zoldokhalozat.wordpress.com/rolunk/)

 

A hulladékkezelési témahéten készült fotóinkat galériánkban tekinthetik meg.

 

Hírek, információk


X