Közép-magyarországi ASzC Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Adománygyűjtés a Pálócziban

 

(Avagy: Ismét kutyálkodtunk)

 

Az örkényi Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai és lelkes tanárcsapata immár harmadik alkalommal szervezett adománygyűjtést a Hernádon működő, Kolák Anikó vezette állatmenhely számára.

Fontosnak érezzük, hogy a karácsonyi ünnepkör közeledtével ne csupán saját szeretteinkre és szegény sorsú embertársainkra, hanem azokra az állat barátainkra is gondoljunk, akik emberi segítség nélkül nem boldogulnának (sajnos sok esetben emberi „segítség” juttatja őket menhelysorsba is).

Az adományozók igyekezetének hála az idei esztendőben is jelentős mennyiségű szeretetcsomag indult el Hernádra.

Minden ilyen látogatás a menhelyre kettős érzelmeket ébreszt. Egyrészt felemelő, hogy segíthetünk, büszkék vagyunk, hogy támogathatjuk az elárvult állatokat, de ez egyben szívszorító is. Aki belenézett már valaha egy kóbor kutya szemébe, az tudja, mire gondolok. A „simogass meg!”- és „vigyél haza!” -pillantásoknak elementáris hatása van.

Egy mondás szerint minden megvehető egy kutya farkcsóválását kivéve.

Talán nincs még egy ilyen állatfaj, amely ennyire igényelné az emberi jelenlétet, a törődést.

Anikó és néhány lelkes segítője szeretet és törődést tud ugyan biztosítani (és ez meg is látszik az ember-kutya kapcsolaton), de az állatok napi ellátásához nagyon sok segítségre, az állatokat emberszámba vevő emberek támogatására is szükség van. Ehhez járultunk hozzá mi is, amikor a több hetes gyűjtőmunkának köszönhetően több autónyi adományt vittünk az állatoknak.

Bízunk benne, hogy mások is csatlakoznak, és lehetőségük szerint támogatják majd azokat, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

Szintén fontosnak tartjuk, hogy ezekkel a sorokkal is felhívjuk a figyelmet a felelős állattartásra, arra, hogy „te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

 

Az összegyűlt adományok listája:

 

92 kg száraz kutyaeledel

1kg száraz macskaeledel

8 kg kutya szalámi

59,545 kg kutyakonzerv

3 darab kutyatál

6 zsák rongy, pokróc

5 darab kutyaház

1 darab cicaház

 

Az adományozók névsora:

 

Alföldi Dávid

Bata Olivér

Batuskáné Kiss Katalin

Berényi Norbert

Berényi Szilvia

Bor Gábor

Bősze Patrícia

Bredák Róbert

Bujdosó Enikő

Caldaras Vanessa

Dékány Gergő

Dömötör Martin

Fodor Norbert

Gabara János

Gazdag Mihály

Gazdag Sándor

Gecser Dóra

Gödény Zsanett

Hajdú Nikoletta

Halmi Richárd

Hingyi János

Horváth Gabriella

Horváth Kinga

Horváth Norbert

Imre László

Inoka Regina

Jobb Sándor

Jobbágy Miklós

Jóni Patrícia

Juhász Gábor

Kecskés Levente

Kerekes Boldizsár

Kerepeczki Tamás

Kocsis Richárd

Kovács Angéla

Kovács Dóra

Kovács Evelin

Krasnyánszki Lili

Lajó Brigitta

Lakatos Noémi

Lánczos Alexandra

Lendér Nikolett

Litóczki Krisztián

Molnár Alexandra

Nagy Csilla

Nagy Gergely

Németh Krisztina

Oláh Richárd

Ozsváth Kata

Pajor Dávid

Pap Gyula

Péli Patrícia

Péter Ernő

Pethő Viktor

Petrik Amanda

Radics Réka

Reich Veronika

Reiszki Alexandra

Roicsik Rita

Roskó István

Sarai Noémi

Sponga Kinga

Szabó Mária

Szabó Vivien

Szenyics Ádám

Szerző Katalin

Szluka Viktória

Szórád Mirella

Tabányi Nikolett

Tokics Tünde

Tóth Balázs

Tóth Emília

Tóth Erik

Tóth Katrin

Ungvári Richárd

 

 

 

 

 

Hírek, információk


X