Forradalom a Pálócziban

Az idei esztendőben ünnepeljük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját.
Nehéz feladat egy mai kamasz számára megfoghatóvá, átérezhetővé tenni mindazokat az eseményeket, amelyek időben oly távoliak, ráadásul számukra a szabadság, egyenlőség, testvériség tartalom nélküli fogalmaknak számítanak. Még. Mert hamarosan – kilépve az iskola biztonságot nyújtó burkából – jelentéssel, tartalommal töltődnek ezek a liberális eszmék, rájönnek ezeknek a sokszor illúzionisztikus fogalmaknak a reális, saját bőrükön is érezhető jelentésére.
Az iskolai megemlékezést ezúttal a 10. b osztály tanulóinak zöme és két kilencedik évfolyamos fiú segítségével valósítottuk meg. A több héten át zajló próbafolyamat során kiderült számomra, hogy csupán a csillagok együtt állása kevés lesz ahhoz, hogy terveink valóra váljanak. Sokat tanultam ebben a néhány hétben. Türelmet, alázatot, a sokféleség elfogadását. Olyan tulajdonságok ezek, amelyekkel nem feltétlenül lehet forradalmat kirobbantani, de jobb emberré tehetnek.
Jó volt látni, ahogy a diákok kezdeti ellenállását és passzivitását szép, lassan legyőzi a bizonyítási vágy. Jó volt tapasztalni, hogy tudtak csapatban gondolkodni és dolgozni. Megkockáztatom, hogy a végén még élvezték, és örömmel játszottak a színpadon, kilépve a formális iskolai keretek közül.
A néhány perces színpadi jelenetből kiderült többek között az is, hogy miért éppen piros-fehér-zöld a Magyar Köztársaság zászlaja, és feltűnt a színen a főváros akkori polgármestere is, aki elsőként írta alá a 12 pontot.
A legfelemelőbb pillanat számomra az volt, amikor a program záróakkordjaként tanár és diák együtt szavalta Kölcsey Ferenc Himnuszát. Ennek a versnek még mindig olyan katartikus ereje van, hogy képes a legzajosabb diákot is csendre inteni.
Végezetül álljon itt a Pálóczi forradalmárjainak névsora:
Dudics Rozália Diána (10.a)
Demcsik Dávid (10.a)
Fancsali Péter (9.c)
Fúri Balázs (10.a)
Gazdag Sándor József (10.a)
Grajczár Máté Gábor (10.a)
Kis Flórián (10.a)
Kisjuhász Richárd (10.a)
Parlag János Patrik (9. a)
Takács István Dániel (10.a)
Szabó Mária