Közép-magyarországi ASzC Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Fenntarthatósági témahét 2020

2020.10.22.

Október 5 és 9 között a tavasszal elmaradt Fenntarthatósági témahetet pótoltuk. Őszköszöntő programunk vetélkedőjének két állomása már előre vetítette témahetünket. Kovács Erika tanárnőnél őszi levelek, termések felismerése után azok felhasználásáról, gyakorlati hasznukról hallhattak. Kerepesi István tanár úrnál pedig szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos feladatot kellett megoldaniuk.

A héten a tanulók egy kiállítást tekinthettek meg iskolánk Pálóczi termében, ahol kiállításra került például PET palack kupakokból tanulók által készített plakát is, valamint számos figyelemfelhívó és ismeretterjesztő anyag.

Nagy Adrien tanárnőnél kisfilmet néztek a tanulók, amely révén mindennapi döntési helyzeteket ismerhettek meg hulladékkezelés, vízhasználat, utazás, energiafelhasználás kapcsán. A foglalkozás célja az volt, hogy a diákokban tudatosodjon, hogyan hatnak a mindennapi apró döntéseik a Föld jövőjére, esetleg a jelenlegi szokásaikat hogyan lehetne felülbírálni és változtatni azokon.

Fekete Sándor tanár úrral iskolánk tangazdaságában őszi kerti munkákat végeztek tanulóink, míg befőzési munkálatokat gyakorolhattak Madla Mihályné tanárnővel a tankonyhán.

Fülöp Krisztina szociális munkás kollégánk több foglalkozást tartott diákjainknak, melyek során érintette az aktuális egészségügyi problémákat és azok kezelését, megelőzését is. Valamint szituációs játékokkal vezette rá hallgatóságát egy hosszabb betegség utáni visszatérés esetén lehetséges kiközösítés kellemetlenségeire.

Kovács Erika tanárnővel a fejlesztő foglalkozásokon újrahasznosított használati és dekorációs tárgyak készültek mások által hulladéknak minősített anyagokból.

Több osztály részt vehetett Roicsik Rita tanárnő előadásán, ahol felelős állattartásról hallhattak. Mindeközben tájékozódhattak a tanulók egy kihirdetésre váró adománygyűjtésről helyi állatmenhely javára.

Szabó Mária tanárnőnél fenntarthatósággal, környezetvédelemmel kapcsolatos szövegeket olvastak és értelmeztek.

Elkezdődött az idei madárodú készítő akció Vida Péter tanár úrral, az első darabok már bemutatásra is kerültek.

Vida Péter tanár úr ezen kívül méhészetről, annak fontosságáról tartott foglalkozásokat, mutatott be kaptárt, egyéb méhészeti eszközöket.

 

Hírek, információk


X