Érzékenyítő - Fiatalok és a vaksötét – Tapasztalati segítőnk beszámolója

Érzékenyítő programon vett részt a Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete 2017. május 23-án Örkényben, a Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban. Egy pályázat keretében választotta az egyesületet az iskola, ahol évek óta kiemelt szerepet kap a toleranciára nevelés.
A fiatalok először egy beszélgetésen, majd egy gyakorlati feladatsoron vettek részt. A beszélgetés során olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogyan álmodnak a vakok, hogyan képzelik el a külvilágot és a színeket, ha nincs gyakorlati tapasztalatuk, illetve hogyan lehet boldogulni a mindennapokban. Elmondtuk nekik, hogy tapasztalataink szerint, aki vakon született, nem is szeretne látni, hiszen nem szívesen vállalná a veszélyt, hogy a valóság silányabb a képzeletnél. Kitértünk a látók esetleges rosszindulatára is: könnyebben meglopják, „megviccelik” azt, aki állapotának jelzésére fehér botot használ.
A beszélő eszközök bemutatása, a személyi mérleg, a vérnyomás- és vércukorszintmérő, a színfelismerő, a beszélő telefon és a folyadékszintmérő nagy sikert arattak. Batuska Erzsébet segítségével a gyerekeknek bemutattuk a Braille-írógépet is.
Ezután különböző feladatok vártak rájuk bekötött szemmel. Kipróbálhatták a fehér bot és látó segítő segítségével történő közlekedést. Ez a helyzet azonnali bizonytalanságot okoz a látóknál, talán ez a lesokkolóbb. A cipőfűzés, fűszerek illatról történő felismerése, folyadéktöltés, tésztafűzés inkább érdekesnek hat, mint ijesztőnek. Az idei program különlegessége volt, hogy ezeket a feladatokat az idősebb osztály tagjai mentorálták, ők segítették a fiatalabbakat.
A két tanítási órát felölelő foglalkozás végén megkérdeztük őket, mit éltek meg a legnehezebben. Kivétel nélkül a sötétben való tapogatózást emelték ki, de sokaknak a pénz megszámolása is nehézséget okozott. A korosztályukra jellemző durvaság azonnal megszűnt, a helyét átvette a bizonytalanság, amelyet nehezen viseltek.
Roicsik Lászlóné
DATLE vezető